Belépés
Csatlakozzon ingyenes adatbázisunkhoz!
Hirdetés
Művészet, kultúra, szórakozás
2 | Admin
2010-01-13 21:51
Ismét magyar érme a világ legjobbja

Az amerikai Krause numizmatikai kiadó harmadik éve hirdet közönségdíj kategóriát is az év érméje versenyen. Mint arról korábban hírt adtunk, a húsz döntős érme egyike egy magyar fémpénz volt, az Európa gyűjtőprogram részeként megjelent, a tokaji történelmi borvidéknek szentelt, Gáti Gábor által tervezett 5000 forintos ezüst emlékérme, amire – ahogyan az előző években megszokhattuk – a numismasters.com oldalon lehetett szavazni.
És, ahogyan azt már szintén megszokhattuk, ismét a magyar érme nyert – tudósít [1] a közönségszavazás végeredményéről a kiadó (az év érméje verseny abszolút kategóriájában egy lett aranypénz, a 20 lat lett a győztes). Az első közönségszavazást az 1956-os forradalom emlékére 2006-ban vert 50 forintos érme nyerte [2], a másodikat tavaly a magyar várakban megjelent gyulai váras ötezres [3]. A mindennapi készpénzforgalomban szereplő érmék versenyében egy ősi keresztet ábrázoló ciprusi kéteurós érme nyert.
A döntő mezőnyében kilenc-kilenc ezüstből és aranyból készült érme, illetve két egyéb ötvözet szerepelt. Névértéken a mi ötezresünk volt a legmagasabb értékű, a másik végletet az amerikai 25 centes jelentette. Tokaji borvidék (hátlap)
Az MNB tájékoztatása szerint a tokaji ötezres 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 31,46 gramm, átmérője 38,61 milliméter, a széle recézett. Összesen húszezer darabot bocsátottak ki belőle, ebből tizenötezer az úgynevezett proof technikával készült. A győzelemre esélyes érme megvásárolható a jegybank budapesti, Szabadság téri látogatóközpontjában. Forrás: index.hu
1 | Admin
2009-11-29 19:17
Levetkőzött neki Demi Moore, Lennon, Mick Jagger és Lance Armstrong is. Annie Leibovitz nem lefényképezte a hírességeket, hanem megteremtette őket. Bécsben, a Hundertwasser múzeumban január végéig látható kiállítás nyílt a híresebb felvételeiből és családi fotóiból. A test, az intimitás és az érzékenység az, amik elsősorban leírják az egyik legmeghatározóbb popkult fotós fényképeit. De mit mondjunk egy nőre, aki olyan érzékeny és kemény, hogy végigfotózza párja, Susan Sontag rákkal való küzdelmét és halálát, majd 55 évesen ikreket szül? 1970-ben keveredett el San Franciscóban a kor meghatározó zenei magazinjának, a Rolling Stone-nak a szerkesztőségébe, hogy 1983-ig fel se álljon onnan. A Rolling Stone rendhagyó újság. A popkultúrából komolyan vehető, mindent meghatározó szövegkörnyezetet varázsolt azzal, hogy a popot nem a szórakoztatás rendszerében kezelte, hanem korunkat alapvetően átható és meghatározó nézőpontként tekintett rá. Annie Leibovitz az egyik legmeghatározóbb fotós. A mindennapjaink része. A kiállítás ugyan nem hasonlítható a budapesti Ludwig Múzeumban rendezett Anton Corbijnhoz, de megér egy bécsi utat. Forrás: index.hu
1 |